Sántha Kálmán (1903. júl. 12. Nagybecskerek, Torontál vm. – 1956. dec. 12. Bp.): orvos, neurológus, idegsebész.

• Felesége Majerszky Klára (1915) orvos, neurológus, idegsebész.
• A Pázmány Péter Tudományegyetemen ált. orvosi okl. (1927), az endogén elme- és idegbetegségek klinikája és kórszövettana tárgykörben magántanári képesítést szerzett (1934), az MTA tagja (l.: 1946. júl. 24.; r.: 1946. dec. 19.; kizárták: 1951. jún. 18.; tagsága visszaállítva: 1956. jún. 1.).
• Életút: A Pázmány Péter Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Agyszövettani Oszt. gyakornoka (1927–1929), egy. tanársegéde (1929–1932), a klinika Férfi, ill Nôi Oszt.-ának osztályvezetô tanársegéde (1932–1936). A debreceni Tisza István Tudományegyetem Ideg- és Elmeklinika Férfi Oszt.-a és az Agyszövettani Laboratórium osztályvezetô egy. tanársegéde (1937–1939), az ideg- és elmegyógyászat ny. rk. (1939–1941), ny. r. tanára (1941–1951) és a klinika ig.-ja (1939–1951); közben az Orvostud. Kar dékánja (1944–1946). Áll. belföldi kutatói ösztöndíjas (1927–1929), a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjával a montréali McGill Egyetem Neurológiai Int.-ében, ill. több amerikai egyetemen (Ann Arbor, Baltimore, Chicago, New Haven, New York) kutatott (1936–1937), majd Párizsban járt hosszabb tanulmányúton (1937). Politikai okokból megfosztották egy. tanári állásától, és kizárták az MTA tagjai közül (a kizárás közvetlen oka az volt, hogy egyik elôadásában az elmebetegségek kiváltó okai között említette pl. a sztahanovisták versennyel járó feszült lelkiállapotát, 1951; tagságát és katedráját is visszakapta: 1956, ez utóbbit azonban betegsége miatt már nem foglalhatta el), a Balassagyarmati Kórház Férfi Ideg- és Elmeoszt.-ának osztályvezetô fôorvosa (1951–1956). – Az Ideiglenes Ny. tagja (1944–1945). – Tud. pályafutásának kezdetén elsôsorban az idegrendszer ép és sérült kórszövettanával, ill. az örökléses idegbetegségek patológiai okaival fogl., késôbb érdeklôdése a kísérletes neuropatológia, a kísérletes idegélettan és a klinikai neurológia felé fordult. Montréalban A. Ciprianival a különbözô agyterületek mûködési intenzitásának vizsgálatára a véráramlás mérésén alapuló trmikus módszert dolgozott ki, ami új szakaszt nyitott az epilepszia kutatásában. Az idegsebészet nemzetközileg is elismert kutatójaként klinikáján önálló idegsebészeti oszt.-t rendezett be, ahol Mo.-on elôször meghonosította a modern radikális idegsebészeti eljárásokat. Nagy jelentôségû afázia-kutatásokat is folytatott, amelyek során alapvetôen új eredményeket ért el a beszéd ép és kóros folyamatainak feltárása terén. Mint dékán 1944-ben erélyesen szembeszállt a debreceni egyetem kiürítésével és elmenekítésével. Az 1950-es években tiltakozott az új tárgy, a honvédelmi ismeretek bevezetése ellen, továbbá mint meggyôzôdéses pacifista tudós lelkiismereti kötelességének tekintette, hogy fellépjen a hidegháborús elôkészületekkel szemben. – A M. Tud. Tanács tagja (1948–1949, 1949: lemondott). A M.–Szovjet Mûv. Társaság debreceni csoportjának elnöke (1946–1949; 1949: lemondott). A Debreceni Orvosegyesület elnöke (1945–1951). – Arányi-féle Pályázat I. díja (1924), Korányi Frigyes-jutalomdíj (1931), Kossuth-díj (1949), Széchenyi-díj (posztumusz, 1990), Demény Pál-emlékérem (posztumusz). – Az Ideggyógyászati Szemle fôszerkesztôje (1954–1956).
• Főbb művei: Vizsgálatok az emberi kisagyvelô Cajal–Smirnow-féle rostjairól. (Mathematikai és Természettudományi Értesítô, 1931)
  Vizsgálatok a mikroglia fejlôdésérôl. (Mathematikai és Természettudományi Értesítô, 1932)
  Über das Verhältniss zwischen Tay–Sachs und Niemann–Pick mit besonderer Berücksichtigung des biochemischen Mechanismus der beiden Prozesse. (Archiv für Psychiatrie, 1933)
  Zur Symptomologie der Ponstumoren. I–III. (Archiv für Psychiatrie, 1934–1936)
  Agyi véráramlás vizsgálatok kísérletileg elôidézett görcsök alatt. (Orvosi Hetilap, 1938)
  Cerebral Blood Flow during Induced Epileptiform Seizures in Animals and Man. Penfield, W.-vel, Cipriani, A.-val. (Journal of Neurophysiology, 1939)
  Congenitale früh erworbene und heredofamiliare neuro-maskuläre Erkrankungen. (Handbuch der innere Medizin. 3. kiad. Berlin, 1939)
  Cortico-subcorticolaris kapcsolatok felderítése a mûködô idegszövet fokozott vérátáramlásán alapuló physiologiai módszerrel. (Debrecen, 1939)
  Az idegrendszer kórtana. (Az általános kórtan vázlata. II. Bp., 1940)
  Fali lebenybôl kiinduló forgási rohamok. (Orvosi Hetilap, 1943)
  Az idegrendszer kórtana. (Általános kórtan. Debrecen, 1944)
  A beszédközpont viszonya a jobb- és balkezességhez. Akad.-i székfoglaló is. (Elhangzott: 1947. jún. 30.
  megjelent ugyanilyen címû könyve: Debrecen, 1941)
  Idegsebészet. (Részletes sebészet. Bp., 1951)
  A beszédközpont és a keresztezett aphasia öröklôdésbiológiai szempontból. (Ideggyógyászati Szemle, 1955).
  
• Irodalom: Környey István: S. K. (Magyar Tudomány, 1957)
  Környey István: S. K. (Orvosi Hetilap, 1957)
  Juhász Pál: S. K. (Ideggyógyászati Szemle, 1957)
  Nyírô Gyula: Búcsú S. K.-tól. (Ideggyógyászati Szemle, 1957)
  Vekerdi László: S. K., a magyar idegsebészet úttörôje. (Valóság, 1968)
  Juhász Pál: Emlékezés S. K.-ra, a nevelôre. (Ideggyógyászati Szemle, 1972)
  Vekerdi László: "Permanens kritikai jelenlét hatotta át az egész klinikát". Interjú Tariska Istvánnal. (Magyar Tudomány, 1984)
  Majerszky Klára: S. K., a pszichiáter. (Psychiatria Hungarica, 1990)
  Kiss F. József: S. K. debreceni évei. 1944–1956. (Debreceni Szemle, 1993)
  Majerszky Klára: S. K. Monográfia. (Debrecen, 1995)
  Majerszky Klára: A Sántha-ügy. (Bp., 1997
  2. kiad. 2000)
  Huszát Tibor: A politikai gépezet 1951 tavaszán Magyarországon. S. K. ügye. (Bp., 1998).